Rss

A RIF Workshop Camp szakmai programja

A modern vállalkozói workshop szakmai programja Szeptember 17-én lesz (Szombaton). A workshop 4 részből áll, melynek mindegyike 2-2 órás lesz.

Validálás (2 óra)

Validalas-RIF-Workshop-Torocko-2016

Manapság rengeteg vállalkozni szándékozó vág bele úgy egy termék/szolgáltatás építésébe, hogy nem ismeri a piacát és nem tudja, hogy az a dolog, amit ő kitalált kell-e egyáltalán a piacnak. Ez az első számú akadály egy cég életében. Nem ismeri a piacát, nem a piactól kapott visszajelzések mentén építette folymatosan az üzletét, hanem random és magánvélemények alapján, mely által biztosan bukásra van ítélve a projekt.

A validálás egy elengedhetetlen része egy vállalkozás beindításának, mely során piciben a megfelelő (jellemzően marketinges) technikákat használva felmérjük, hogy a piacunk egy szegmense hogyan reagál a termékünkre. És a visszajelzések alapján haladunk tovább előre a termékkel.

Ennél a résznél bemutatok pár rövid esettanulmányt, hogy más startupok hogyan validáltak és mit tanultak belőle. Valamint megosztok néhány olyan szoftvert és marketinges technikát, amivel könnyedén fog tudni utána bárki validálni egy adott piacot.

Online marketing (2 óra)

Online-Marketing-RIF-Workshop-Torocko-2016

A cég építésnek (persze függ az iparágtól, de általánosságban) a legkritikusabb része a marketing. El tudod e juttatni az üzenetedet a releváns célcsoportnak minél kevesebb pénzből, avagy sem?

Rengetegen csinálják valahogy a marketinget, de kevesen, akik profik benne és átlátják a folyamatokat és a megfelelő szemlélettel bírnak.

A workshop ezen részén mesélek az online marketing ügynökségünkben található cégek kampányairól (több tőkét bevont startup is van nálunk), valamint a korábbi tapasztalataimról számos projektben. Úgy gondolom, hogy ezeken az iskolapéldákon keresztül sajátítható el leginkább az a gondolkodásmód, ahogy hozzá érdemes állni az online kampányokhoz. A végén adok egy blog és kurzus listát, melyben számos nagyon hasznos anyag lesz, ha valaki jobban el akar ebben a témában mélyülni.

Tőkebevonás (2 óra)

Tokebevonas-RIF-Workshop-Torocko-2016

Rengeteg a félrevezető információ manapság a tőkebevonás körül. Igen ritka olyan embertől tanácsot kapni ebben a témában, akinek sok tapasztalata van ezen a téren és ott volt nem egy ilyen tranzakciónál.

2014 és 2016 között 15 olyan tranzakciót láttam belülről, amikor egy startup kapott tőkét kockázati tőketársaságtól, vagy angyal befektetőktől. Fél évente 1 hónapot kint töltöttem az Egyesült Államokban és aktívan jártam a Szilícium-völgy, Los Angeles és Las Vegas környéki tech közösségeket. Találkoztam dollár milliárdos alapok befektetési partnereivel, jártam a Google, az Apple és a Linkedin székházakban és nem egy üzleti angyal találkozón vettem részt a völgyben, ahol millió dollárokat probáltak bevonni a Stanfordi Egyetemről jött diákok.

Úgy gondolom, hogy igen releváns tanácsokat fogok tudni megosztani a jelenlévőkkel, melyeket alkalmazna sokkal nagyobb esélyük lesz később tőkét bevonni, ha kell majd nekik.

Pitch

Pitch-RIF-Workshop-Torocko-2016

Egy rövid pitch tréning (30 perc) után a színpad a résztvevőké lesz. Aki projekttel érkezik a workshopra, annak lesz 30 perce felkészülni és utána 2 percben elő kell adnia a vállalkozási ötletét a társaságnak, amit utána részekre szedünk közösen.

A “learning by doing” elve alapján ez az egyik leghasznosabb módja annak, hogy valaki rendesen megtanuljon pitchelni. Rendszeres pitch trénere vagyok a budapesti International Business School BA és MA csoportjainak, így tudom, hogy mikre érdemes figyelni egy ilyen rövid tréning során.

A trénerről: 

Farkas Zsolt a Growth Panda Ügynökség társalapítója, mely egy mérés alapú online marketing ügynökség. Az ügynökség dolgozik európai és amerikai ügyfelekkel egyaránt, mely mögött egy nemzetközi vizeket már jól ismerő digitális marketing csapat áll. Zsolt korábban a Traction Tribe startup befektetési társaság marketingvezetője volt, ahol 15 portfolió cég életútját követte végig Magyarországtól az Egyesült Államokig. Több mint 400 pitchet hallott a 2 év során és 4-szer volt 1-1 hónapot az USA-ban. Saját maga tanult bele az online marketingbe, mely területen belül a social media marketingre specializálódott. Rendszeres előadója magyar és külföldi konferenciáknak, illetve egyetemeknek. Tanulmányait a Pécsközgázon és a svédországi Jönköping International Business School-ban végezte.

A részvételi díj RIF tagok számára 50 RON (aktív tag), nem RIF tagok számára 70 RON. Az ár tartalmazza a szállást és étkezést péntek estétől vasárnap délig, szállítást Kolozsvárról – Torockóra és vissza, illetve a szakmai programokon való részvételt.

Ha részt szeretnél venni, az alábbi linken regisztrálj legkésőbb Szeptember 12-ig: https://www.eventbrite.com/e/rif-workshop-camp-tickets-27092891568

FIGYELEM! A helyek száma korlátozott! 

——————————————————

A RIF Workshop Camp programterve:
PÉNTEK
17:00 órakor indulás Kolozsvárról (autóbusszal)
18:00 – 19:00 Érkezés és szállás elfoglalása
19:00 – 20:00 Vacsora
20:00 – Ismerkedés, kötetlen beszélgetés
SZOMBAT
08:00 – 09:00 Reggeli
9:00 – 11:00 Validálás (Modern Vállalkozói Workshop 1. rész)
11:00 – 11:10 Szünet
11:10 – 13:10 Online marketing (Modern Vállalkozói Workshop 2. rész)
13:10 – 14:10 Ebéd
14:10 – 16:10 Tőkebevonás (Modern Vállalkozói Workshop 3. rész)
16:10 – 16:20 Szünet
16:20 – 18:20 Pitch (Modern Vállalkozói Workshop 4. rész)
18:20 – 19:00 Szünet
19:00 – 20:00 Vacsora
20:00 – Lazulás, ismerkedés, szórakozás
VASÁRNAP
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 10:00 A Workshop kiértékelése
10:00 – 12:00 Ötletbörze a RIF jövendőbeli rendezvényeiről
12:00 – 13:00 Szünet
13:00 – 14:00 Ebéd
14:00 – Hazautazás

RIF Workshop Camp

Egy év szünet után ismét találkozunk Torockón!Azok számára, akik rendszeresen részt vettek a táborban, nem kell bemutatni Torockót és a környék szépségeit. Azok, akik még nem ismerik a helyszínt, idén is megkapják azt a lehetőséget, hogy felfedezzék a Fehér megyében található település varázslatosságát, amely minden évben helyszínt ad ennek a tábornak. Ezért már önmagában is megéri ellátogatni a kis falucskába.

RIF-Workshop-Camp

2016. Szeptember 16-18. között ez a hely viszont sokkal többet fog jelenteni a RIF számára, mivel RIF táborra kerül sor ezen a hétvégén, ahol több meglepetést is tartogatunk számotokra. Nem kell mást csinálj, csak regisztrálj időben! A határidő Szeptember 12! 

A 2016-os tábor újdonsága, hogy a hétvégén egy modern vállalkozói / startup workshop-ra is sor kerül, amelyet Farkas Zsolt fog tartani. Saját vállalkozásról álmodsz? Van egy jó StartUp ötleted? Vagy felpörgetnéd a régit, mert csak dolgozol, dolgozol, de mégsem jönnek az eredmények? Amivel biztosan fogsz találkozni a workshopon: validálás – marketing – pitch – tőkebevonás. A szakmai közvélemény szerint ezek a legkritikusabb pontok egy kezdő és épülő vállalkozás életében!

Farkas Zsolt a Growth Panda Ügynökség társalapítója, mely egy mérés alapú online marketing ügynökség. Az ügynökség dolgozik európai és amerikai ügyfelekkel egyaránt, mely mögött egy nemzetközi vizeket már jól ismerő digitális marketing csapat áll. Zsolt korábban a Traction Tribe startup befektetési társaság marketingvezetője volt, ahol 15 portfolió cég életútját követte végig Magyarországtól az Egyesült Államokig. Több mint 400 pitchet hallott a 2 év során és 4-szer volt 1-1 hónapot az USA-ban. Saját maga tanult bele az online marketingbe, mely területen belül a social media marketingre specializálódott. Rendszeres előadója magyar és külföldi konferenciáknak, illetve egyetemeknek. Tanulmányait a Pécsközgázon és a svédországi Jönköping International Business School-ban végezte.

És mivel a szakmaiság mellett szükség van a kikapcsolódásra is idén akárcsak eddig is, péntek és szombat este modern zenével illetve élő zenés mulatsággal zárjuk a napot. :)

A részvételi díj RIF tagok számára 50 RON (aktív tag), nem RIF tagok számára 70 RON. Az ár tartalmazza a szállást és étkezést péntek estétől vasárnap délig, szállítást Kolozsvárról – Torockóra és vissza, illetve a szakmai programokon való részvételt.

Ha részt szeretnél venni, az alábbi linken regisztrálj: https://www.eventbrite.com/e/rif-workshop-camp-tickets-27092891568

FIGYELEM! A helyek száma korlátozott! A jelentkezési határidő Szeptember 12! 

——————————————————

A RIF Workshop Camp programterve:
PÉNTEK
17:00 órakor indulás Kolozsvárról (autóbusszal)
18:00 – 19:00 Érkezés és szállás elfoglalása
19:00 – 20:00 Vacsora
20:00 – Ismerkedés, kötetlen beszélgetés
SZOMBAT
08:00 – 09:00 Reggeli
9:00 – 11:00 Validálás (Modern Vállalkozói Workshop 1. rész)
11:00 – 11:10 Szünet
11:10 – 13:10 Online marketing (Modern Vállalkozói Workshop 2. rész)
13:10 – 14:10 Ebéd
14:10 – 16:10 Tőkebevonás (Modern Vállalkozói Workshop 3. rész)
16:10 – 16:20 Szünet
16:20 – 18:20 Pitch (Modern Vállalkozói Workshop 4. rész)
18:20 – 19:00 Szünet
19:00 – 20:00 Vacsora
20:00 – Lazulás, ismerkedés, szórakozás
VASÁRNAP
08:00 – 09:00 Reggeli
09:00 – 10:00 A Workshop kiértékelése
10:00 – 12:00 Ötletbörze a RIF jövendőbeli rendezvényeiről
12:00 – 13:00 Szünet
13:00 – 14:00 Ebéd
14:00 – Hazautazás

Tanévkezdő ÖsszeRIFFenés

Ahogyan minden évben, így idén is, csapatépítő hétvégét szervez a RIF, Kalotaszentkirályon, amelynek célja, hogy a tagok, illetve a csatlakozni vágyók, jobban megismerkedjenek, egy kötetlen hétvége, tábor keretén belül.

RIF-Tabor-Kalotaszentkiraly

Ennek a hétvégének az a lényege, hogy minél több idő jusson a kötetlen beszélgetésekre, barátkozásra, ismerkedésre, amely mindenkinek hasznára válhat a jövőre nézve, és a szervezet munkásságát is elősegíti, ha az egy baráti társaságból áll. Ebben lesz segítségünkre, Mák Arany, kommunikációs tréner, aki ennek megfelelően állított nekünk össze egy programot, erre a hétvégére.

Péntek délután érkezés a helyszínre, a Püspök Panzióba, majd ezután ismerkedésre, kikapcsolódásra lesz lehetőségünk.

Szombat délelőtt, csapatépítő játékokon vehetünk részt, délután pedig a rendezvényekről, azok szervezéséről hallhatunk.

Vasárnap hazautazás előtt kiértékeljük a hétvégét, majd egy kissebb beszélgetéssel zárjuk a tábort.

A részvételi díj RIF tagok számára 50 RON, nem tagok számára 70 RON, amely tartalmazza az utazást, szállást és étkezést is.

Ha részt szeretnél venni, az alábbi linken regisztrálj legkésőbb Augusztus 31-ig: https://www.eventbrite.com/e/tanevkezdo-osszeriffenes-tickets-27092550548

FIGYELEM! A helyek száma korlátozott! A jelentkezési határidő Augusztus 31! 

————————————————–

A hétvége részletes programja:

• PÉNTEK
17:00 – 18:00 Indulás (autóbusszal)
18:00 – 19:00 Érkezés és a szálláshelyek elfoglalása
19:00 – 20:00 Vacsora
20:00 Ismerkedés, zene, kötetlen beszélgetés

• SZOMBAT
8:00 – 8:30 Ébresztő! :D
8:30 – 9:00 Reggeli torna
9:00 – 10:00 Reggeli
10:00 – 11:30 Időmenedzsment
11:30 – 12:00 Szünet
12:00 – 14:00 Csapatépítő Játékok
14:00 – 15:30 Ebéd
15:30 – 17:00 Probléma megoldás
17:00 -18:00 Játékok
18:00 – 19:30 Rendezvényszervezés- nyílt beszélgetés
19:30 – 20:30 Vacsora
20:30 – Lazulás, kötetlen beszélgetés

• VASÁRNAP
8:00 – 8:30 Ébresztő! :)
8:30 – 9:00 Reggeli torna
9:00 – 10:00 Reggeli
10:00 – 12:00 Nagy játék
12:00 – 13:30 Kiértékelő
13:30 – 15:00 Ebéd
15:00 Hazautazás

Közgyűlést tartott a RIF!

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöksége 2016. június 25-ére tűzte ki az országos RMKT szervezetének tisztújító és alapszabályzat-értelmező Küldöttközgyűlését.

Ennek értelmében az RMKT Ijúsági Frakciója (RIF) Küldöttnevesítő közgyűlését június 13-án (Hétfő) 19:00 – 21:00 között tartotta meg.

Első körben a RIF elnöke, Erős Lóránt, mutatta be a szervezet eddigi tevékenységét, pénzügyi helyzetét, illetve jövőbeli terveit. Elmondta, hogy az elmúlt egy év alatt a RIF 13 sikeres, saját rendezvényt tudhat maga mögött, amelyen szép számban voltak résztvevők. Ősszel a legsikeresebbnek a Kudarckonferencia bizonyult, hiszen ezzel a rendezvénnyel próbálták emberarcúvá tenni a közgazdaságtan és a vállalkozások világát, hogy azoknak is érthető legyen, és vonzó, akik nem jártasak ezeken a területeken. 2016-ban a legnagyobb és legsikeresebb projekt a tavasszal megrendezésre kerülő a XV. EFIKOT volt.

RIF kozgyules 2016

Néhány szóban elmondta, hogy a közeljövőben szabadidős programokat is fognak szervezni, melyeknek célja, hogy a tagok, illetve az érdeklődők kapcsolatba lépjenek egymással, beszélgessenek lazább környezetben is. Ősztől pedig nyelvkurzust is terveznek indítani, valamint a validálási szakaszban levő mentorprogramot is elkezdik, amellyel a fiatalok fejlődését, tanítását szeretnék segíteni.

A bemutatót követően 2 fontos projekt került terítékre. Szőcs Endre RMKT tag beszélt a CTP programról, annak lehetőségeiről. Ezt követően pedig a Thinkonomy is bemutatásra került, Kovács Bálint által, aki a projekt egyik alapító tagja. Beszélt az elmúlt egy évben sikeresen véghezvitt tervekről illetve a jövőbeli célokról. Bemutatta a projekt új arculatát a jelenlegi csapatot valamint beszélt a szakmai videósorozatok készítéséről amire a következő években nagy hangsúlyt terveznek fektetni.

RIF kozgyules 2016

A gyűlés következő napirendi pontja, a következő alelnök megszavazása volt, az előző alelnök lemondása következtében. A bizottság egyhangúan megszavazta Bándy Immánuel, RIF tagot, mint a szervezet új alelnökét, aki előtte bemutatta eddigi tevékenységét és jövőbeli terveit.

Utolsó napirendi pontként megtörtént a küldöttek nevesítése az RMKT tisztújító és alapszabályzat-értelmező Küldöttközgyűlésére. 8 küldöttet és 4 póttagot választott meg a közgyűlés, akik majd képviselni fogják a RIF-et.

A közgyűlés végeztével, a tagok egy kötetlen beszélgetésen, ismerkedésen vettek részt, a The Office Wine Bar-ban.

A közgyűlésen bemutatott beszámolót itt tekinthetitek meg.

Fontos felhívás a RIF tagok számára!

Kedves RIF tagok!

Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöksége 2016. június 25-ére tűzte ki az országos RMKT szervezetének tisztújító és alapszabályzat-értelmező Küldöttközgyűlését.

Ennek értelmében az RMKT Ijúsági Frakciója (RIF) meg kell tartania a Területi közgyűlését.

Hosszas tanakodás és konzultálás után a RIF elnöksége úgy döntött, hogy Küldöttnevesítő közgyűlését június 13-án (hétfőn) 19:00 – 20:30 között fogja megtartani. Helyszín: RMKT székház, Kolozsvár.

FONTOS: Bekő Levente RIF alelnök pozíciója megürül, ahová bármelyik RIF tagot jelölheted, vagy akár saját magadat is. A jelentkezésed egy rövid bemutatkozó elküldésével a rif@rmkt.ro email címen jelezd Június 10. este 21 óráig (nincsenek formai követelmények) A 2015-ös őszi közgyűlésen, csupán egy szavazaton múlt, hogy Bándy Immánuel is alelnök lehessen, így az elnökség őt javasolja az esetleges többi jelölt mellé. Ezt természetesen a közgyűlésen szavazásra bocsájtjuk.

Napirendi pontok: 

• A RIF éves beszámolója – Erős Lóránt, RIF elnök

• Az elnökségi pozícióra jelentkezett személyek bemutatkozása

• Az új elnöjkségi tag megszavazása

• Az alapszabályzat módosítására vonatkozó javaslatok megbeszélése és megszavazása

• Küldöttek nevesítése az RMKT Küldöttközgyűlésére

Kérünk minden RIF tagot, akinek érvényes a tagsága, hogy vegyen részt a közgyűlésen és éljen a szavazati lehetőségével. A jövő RMKT-ja és RIF-je a mi kezünkben van!

Kérjük jelenlétedet regisztrációval jelezd az alábbi linken: https://www.eventbrite.com/e/rif-kozgyules-tickets-25694832937

Ugyanakkor emlékeztetjük azon tagjainkat, akiknek lejárt a tagságuk, hogy tagságdíjukat rendezhetik a közgyűlés előtt az RMKT irodában (Aurel Suciu 12/2) vagy banki átutalással.

A RIF tagságról bővebben a www.rif.ro oldalon olvashattok.

Tisztelettel:

Erős Lóránt

U.i. Az országos RMKT közgyűlés delegálásának feltétele a jelenlegi alapszabályzat V. Fejezetének 15–22 cikkelyei értelmében:

Az országos RMKT Küldöttközgyűlési rendelkezései:

24. cikkely:

A küldöttközgyűlés a társaság legfőbb döntéshozó szerve, melyen az R.M.K.T. valamennyi helyi szervezete taglétszámának megfelelő arányokban képviselteti magát. A küldöttek számát azon cselekvő tagok létszámának alapján határozzák meg, akik illetve, amelyek tagsági díjukat naprakészen befizették. A képviseleti arány 1 az 5-höz, azaz minden ötödik tag a nyilvántartott és tagsági díjukat napra kifizetett tagság köréből küldött minősítést nyer. Az öt tagnál kisebb szervezetek, valamint a nagyobb szervezetek is, az ötös csoportnál kisebb töredékre, jogosultak további egy küldöttet jelölni.

Minden küldött csak egy szavazattal bír, beleértve a jogi személyiséggel bíró tag küldöttjét is. A küldöttközgyűlésen csak a küldötteknek van szavazati joguk, az elnökség és a felügyelő bizottság tagjai – amennyiben nem küldöttek – csak tanácskozási joggal vehetnek részt. A küldöttközgyűlések nyilvánosak.”

Értékesítési Tréning

Értékesítés nélkül nincs ügyfél, se bevétel, se siker…

Gyere el te is az RMKT Kolozsvár által szervezett Értékesítési Tréningre és tanuld meg az értékesítési stratégiák és technikák csínját-bínját egyrészt logikai/stratégiai/technikai másrészt érzelmi szempontból!

A további részletekért látogass el az esemény weboldalára: Ertekesites.RMKT.ro!

Ertekesitesi trening - RMKT Kolozsvar

Így tedd még hasznosabbá és vidámabbá április elejét!

Hiszünk abban, hogy nem csak a Szilícium-völgyben születhetnek sikeres vállalkozások, közösségeket megmozgató ötletek, hanem bárhol, Erdélyben is. Sokat látott szakemberek, de frissen bimbódzó fiatal kezdeményezések is bemutatkoznak az idei EFIKOT-on, Szatmárnémeti egy frissen felújított épületében, az Iparosotthonban.

EFIKOT 2016

Kik is fognak előadni az idén?
Íme egy kis ízelítő:

 

Magyarországról érkezik hozzánk Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár; Kuti Géza, online kutatási szakértő, a MédiaQ Piackutató Kft. tulajdonosa és vezetője; a Design Terminál magyarországi ügynökség képviselője. Előadónk lesz LiebMihály, az Autonet vezetője és tulajdonosa; Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE Kommunikáció-, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője; SzécsiKálmán, a Raiffeisen Bank Románia regionális igazgatója; Butka Gergő, vállalkozó és helyi tanácsos; Karádi Katalin, az MSG Systems Románia, pénzügyi igazgatója és még sokan mások.

Itt regiszrálhatsz az eseményre: http://efikot.rif.ro/regisztracio/

Szakmai jegyet a helyszínen még vásárolhatsz! 

Csillebérci vezetőképzésen jártak a RIF tagok

A Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottsága (MKT IB) vezetői hétvégét tartott 2016. február 26 – 28 között Budapest külvárosában, a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központban, ahova meghívták az MKT tagszervezeteit, illetve vajdasági és erdélyi közgazdász szervezeteket, így köztük minket is.

MKTIB RIF vezeto hetvege Csilleberc

Ez a hétvége kicsit eltért az előző képzésektől, mivel most nem az volt a cél, hogy minél több előadáson és képzésen vegyenek részt a meghívottak, hanem hogy a szervezetek minél jobban bemutathassák magukat és tevékenységüket, ezzel is elősegítve a további együttműködést, egymás kisegítését.

Minden szervezet elnöke, alelnöke jelen volt, hogy jobb kapcsolatot építsünk ki egymással és hogy megvitassuk, melyek a hasonlóságok, illetve különbségek a szervezetek működésében, melyek azok a problémák, kihívások, amelyre választ keresünk.

A képzésen Németh Attila tréner tanított meg minket néhány hasznos technikára:

  1. Hogyan add el magad és a szervezetet fél perc alatt?
  2. Ki számít stratégiai partnernek és ki versenytársnak?
  3. Ki a jó vezető?
  4. Hogyan delegálj egy feladatot érthetően?

Ezeket a témákat csoportokra osztva, majd közösen vitattuk meg, különböző szituációs feladatok segítségével. Esténként kötetlen beszélgetésre, networkingra volt lehetőség, így reméljük, hogy minden szervezet előmenetelében és kapcsolati hálójának bővítésében segített ez a hétvége.

Sport vs elhízás – Avagy ifi-cserén voltunk Törökországban

Január 30 és február 6 között került sor arra az ifjúsági csereprogramra melyen a  RIF képviseletében vettünk részt az Isztambulhoz közeli Yalova nevű Márvány tengerparti városban. A program házigazdája egy  török ifjúsági szervezet volt,  melyre főleg a balkánról hívtak meg szervezeteket így a házigazdákon kívül bulgár, görög, macedón és romániai ifi szervezetek vettek részt.

Ijúsági csereprogram RIF

A rendezvény témája az egészséges életmód volt, ezen témakör köré épültek fel a programok. A szakmai képzés mellett nagy hangsúlyt fektettek a szervezők az interkulturális tevékenységekre így több olyan  része is volt a programnak mely révén betekinthettünk egymás szokásaiba, kultúrájába. Ennek egyik legjobb példája az interkulturális este volt, melynek keretén belül mindenki bemutatta  hazája jellegzetes ételeit, italait, zenéit, szokásait.

Saját csapatunkon belül is nagyon jó hangulat alakult ki, annak ellenére, hogy sokan csak ott ismertük meg egymást. Több sport és kulturális  eseményen vettünk részt, csapatépítő játékokat játszottunk és nem maradt el a szórakozás sem. Betekintést nyertünk a török kultúrába, szokásokba, a hazafele úton még egy kis Isztambuli kirándulást is beiktattunk, hogy teljes legyen a kép. Bár az indulás előtti nemzetközi hírek felkavarták gondolatainkat a programmal kapcsolatban, megérte a kockázatot vállalni hiszen nagyszerű rendezvényen vehettünk részt melyhez társult a törökök vendégszeretete is.

Ifjúsági csereprogram RIF

Összegezve a dolgokat elmondhatom, hogy egy új, színes tapasztalattal gazdagodtunk kimozdulva kicsit a szürke hétköznapokból.

Szenyes Szilárd

Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben! Szatmárnémetiben az EFIKOT

Az EFIKOTErdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója -, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság ifjúsági frakciójának (RIF) évente megrendezésre kerülő, ugyanakkor Erdély legnagyobb magyar nyelvű fiatal közgazdász találkozója, ahova 20 előadó-meghívottat, illetve 200 résztvevőt várnak a szervezők. Idén Szatmárnémetibe, április 8-10 között várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a személyes pénzügyek, karrier, értékesítés és next generation világa iránt.

A regisztráció elindult, február 29-ig lehet kedvezményes Early Bird jeggyel regisztrálni!

Részletek itt: http://efikot.rif.ro/regisztracio/

EFIKOT 2016

A konferencia jelmondata – Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben! – is arról árulkodik, hogy kiknek is szól ez az esemény. Az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők – magyarországi, vajdasági, kárpátaljai és felvidéki fiatal magyar közgazdászok egyaránt rendszeres látogatók, így remek lehetőség nyílik a kapcsolatépítésre, a tudományos és üzleti tapasztalatcserére.

Az esemény leírása és más részletek: http://efikot.rif.ro/