Rss

A XVII. Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója​

borito-web

Az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója, vagyis az EFIKOT, ahogyan a többség ismeri egy vándorkonferencia, amelyet minden évben a RIF (Románia Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója) szervez.

 2018-ban olyan témákkal találkozhatsz, amelyek sokakat foglalkoztatnak napjainkban. Kicsit betekintünk a jövőbe, valamint olyan innovatív technológiai megoldásokat is láthatsz, amelyet a vállalatok már sikeresen alkalmaznak. Ebben az évben is neves előadókat hallhatunk akik az e-volution név alatt, IT és trendek témákról tartanak előadást, valamint 30 év alatti fiatal vállalkozók osztják meg velünk a tapasztalataikat.

Kisebb újításokkal és fejlesztésekkel találkozhatsz az eddigi konferenciákhoz képest. Ami nem változott az a rendezvény jó hangulata és lendülete  Ha még eddig nem voltál EFIKOT-on itt az ideje, hogy te is változtass valamit az életeden, ha pedig részt vettél az eddigi években is idén is itt a helyed!

EFIKOT weboldal.

Facebook.

Kék éz zöld gazdaság a XVI. EFIKOT-on!

EFIKOT2017-Slider-RIF

Idén XVI. alkalommal kerül megrendezésre az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója a RIF szervezésében, amely minden évben más helyszínen, új perspektívákat illetve lehetőségeket kíván teremteni a fiatal vállalkozói szférának.

A XVI. EFIKOT-nak Székelyudvarhely ad otthont március 24-26-a között. Központi témája pedig a Kék és zöld gazdaság, avagy egy felelős generáció.

EFIKOT 2017

Számos új, még kiaknázatlan lehetőséget tár fel előttünk ez a világ, hiszen a legújabb trendek is efelé mutatnak. A zöld gazdaság senki számára nem ismeretlen fogalom, viszont a kék, úgyis mondhatnák a még zöldebb, már igen.

Célunk, hogy olyan könnyen elérhető lehetőségeket mutassunk meg ebbe a témában, amelyeket nem csak a nagy vállalatok és multicégek tudnak hasznosítani, hanem akár a fiatal, kezdő vállalkozók is könnyűszerrel alkalmazni tudják.

A találkozó központi témáját a plenáris előadásokat követően 4 különböző szekcióban járjuk körül:

  • CSR (társadalmi felelősségvállalás)
  • Vállalkozz korlátok nélkül
  • Lehetőségek az újrahasznosításban
  • Innováció

További információkért látogass el az EFIKOT hívatalos oldalára és ne felejtsd el megnézni a Facebook oldalát sem! :)

Cselekvő módon fejlődni – hogyan válaszolt idén az EFIKOT az új generáció kérdéseire?

Több mint öröm volt számunkra, hogy mint szervezők, azzal a problémával küzdhettünk meg, hogy alig fértek be a résztvevők a terembe, annyira sok érdeklődő látogatott el a 15-ik alkalommal megrendezett Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozójára. Sokak szerint nem a lineárisan, hanem a momentumok szintjén éljük meg a körülöttünk lévő történéseket, így hát következzen néhány villanás a szatmári hétvégéről.

Három fontos témakörrel indult a rendezvény első napja: anyagi és szakmai támogatások, sikeresen fejlődő helyi vállalkozás és a Z generáció.

EFIKOT 2016

Szilágyi Péter, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programmal nyitotta meg a lehetőségek tárházát azok felé, akiknek van már ötlete, de még pénzügyi támogatásra, szakmai tanácsadásra tennének szert. Lieb Mihály, az Autonet cégcsoport vezetője és tulajdonosa, mint egy igazi vállalkozói atya, sokéves tapasztalattal beszélt a fiatal közönségnek: gyakorlati tanácsai arra buzdítottak, hogy fogadjuk be a világból érkező ingereket, kóstoljunk bele az idegenbe, de becsületen alapuló üzleteket kössünk és igenis érdemes itthon meglépni ezt.

EFIKOT 2016

De milyenek is vagyunk mi és milyen lesz a még fiatalabb Z generáció? Kuti Géza, online kutatási szakértő szerint instantilizmus, mobilizálódás, játékosodás és még sok, talán drasztikusnak tűnő változás következik be a jövő munkaerejében, amire a ma vállalkozói fel kell legyenek készülve.

EFIKOT 2016

Külföldre menekülünk, de miért is? Hiszen a legértékesebb kapcsolataink itthon vannak. Szécsi Kálmán, az RMKT országos elnöke, a napokban elindított mentorprogramról is beszélt, az itthon indított vállalkozások előnyeit bővítve.

EFIKOT 2016

Te hány kézfogásnyira vagy Kádár Magortól? Nem elég ismerni önmagunkat, tisztában kell lenni azzal miben vagyunk egyediek és ebből mit teszünk láthatóvá. Egy olyan konferenciát, mint amilyen az EFIKOT is, a köré épülő személyiségek, előadók határozzák meg, ezért jönnek el sokan.

EFIKOT 2016

Ács Zoltán, Magyarországról érkezett hozzánk. A Design Terminál Inkubációs programjának a vezetője a jövő trendjeiről beszélt: a kreativitást igénylő iparágak fognak felértékelődni, minden más terület automatizált lesz.

EFIKOT 2016

Mindezek után, még specifikusabb módon merülhettünk el a karrier, személyes pénzügyek, értékesítés és next generation, vagyis a 30 év alatti fiatal vállalkozók témáiba.

KARRIER:

EFIKOT 2016

Butka Gergő, vállalkozó, helyi tanácsos Szatmárnémetiben, egy igazán fiatalos hangvételű előadást tartott, tabuk nélkül boncolgatta a kisváros és nagyváros közti különbségeket, mindezt kézzelfogható, hasznos tanácsokkal fűszerezve.

EFIKOT 2016

Karádi Katalin, az MSG Systems Románia pénzügyi igazgatója szerint olyan munkahelyet kell válasszunk, amely megegyezik személyes értékrendünkkel, ahol nem csak elmélyíteni tudjuk a tudásunkat, hanem akár több területbe, ágazat tevékenységébe is belekóstolhatunk.

EFIKOT 2016

Albert Gáspár, bár még csak 23 éves, de már egy spanyolországi munkatapasztalaton túl van és hazatért Marosvásárhelyre, jelenleg a Bioeel projektmenedzsereként tevékenykedik. Úgy látta, hogy nem csak az ő esetében, hanem az Y generáció legtöbb képviselőjének a külföldi munkaélmény nem a megoldást jelentette, hanem csak egy ugrópontot a karrierben.

EFIKOT 2016

Marschalkó Eszter, az ERGO HUMAN RESOURCES HR tanácsadója a karrierépítést az emberi oldaláról világította meg, azt hangsúlyozva, hogy mennyire fontos épkézláb ön- és környezetismerettel, illetve tiszta célokkal rendelkezni.

ÉRTÉKESÍTÉS:

EFIKOT 2016

Farkas Levente, a Marketingiskola.ro alapítója az ügyfél felé fordította figyelmünket, ami az értékesítés megkerülhetetlen tényezője.

EFIKOT 2016

Balogh Szilamér, a Steelcase, Strategic Account Managere, pedig a “a tér erejéről”, vagyis a munkahely elköteleződést növelő aspektusairól osztotta meg véleményét.

EFIKOT 2016

“A tények mesélnek, a sztorik eladnak”, a reklám fontosságáról beszélt Sopronyi Roland, vállalkozó, közgazdasági szaktanár.

EFIKOT 2016

Laczkó Dénes, az East Grain üzletágvezetője pedig a “piacelemzéstől a nekifutásig” elemezte ki az értékesítési folyamatot.

SZEMÉLYES PÉNZÜGYEK:

EFIKOT 2016

A pénzhez való hozzáállás és a sikeresség kapcsolatáról beszélt Szakács Szilárd, a Capco pénzügyi tanácsadója; míg Gacsádi Tamás, a Gutmann Bank privátbankára a bizalom kulcsfontosságáról mesélt negatív befektetési példákon keresztül.

EFIKOT 2016

“A nyugdíjaskort úgy képzeljük el, hogy majd akkor fogunk utazgatni, de nem tesszük fel a kérdést, hogy vajon miből?” A nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságáról és lehetséges alternatívákról osztotta meg gondolatait Kelemen Zoltán, a Wolters Kluwer üzleti elemzője.

EFIKOT 2016

A szekciót egy kerekasztalbeszélgetés zárta, ahol a romániai pénzügyi kultúra, a bukaresti értéktőzsde szerepe a gazdaságban, az államilag garantált lakáshitel program és sok más aktuális gazdasági téma is a terítékre került.

NEXT GENERATION:

EFIKOT 2016

Mit is jelent a közösségi vállalkozás? Talpas Botond, az Igen, tessék! elnöke, egy igazán egyedi példával tudott szolgálni, amelyre teljes mértékben érvényes a konferencia jelmondata – Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben! -, hiszen egy közösség helyi igényére válaszolva több településre is kiterjesztett kezdeményezés kulisszatitkaiba vonta be a közönséget.

EFIKOT 2016

Barok István – a Bonafarm Zrt., üzletfejlesztési projektvezetője -, személyes hangvételű előadása arra inspirált minket, hogy próbáljuk ki a kis- és a nagycégnél való munkát is mielőtt saját vállalkozásba kezdenénk; meg kell érni arra, hogy “hátunkon tudjuk vinni egy cég vezetésének a felelősségét”.

EFIKOT 2016

Kovács Osváth-Zoltán, szintén nagyon fiatal, de már jelentős start-up tapasztalatra tett szert Magyarországon. Minden köntörfalazás nélkül, a nehézségekről, buktatókról beszélt; arról, hogy a jövőbeli sikereket nem az fogja meghatározni, hogy mekkorát tudunk álmodni, hanem, hogy milyen kompromisszumokra vagyunk hajlandóak.

EFIKOT 2016

A szekciót Bozsó Tamás, a Crushbar Kft. ügyvezetője és tulajdonosa zárta, aki saját vállalkozásáról, vendéglátóipari tapasztalatairól beszélt.

Mindenkinek jó emésztést kívánunk a sok információhoz, reméljük jövőre is ilyen szép számban találkozunk!

Így tedd még hasznosabbá és vidámabbá április elejét!

Hiszünk abban, hogy nem csak a Szilícium-völgyben születhetnek sikeres vállalkozások, közösségeket megmozgató ötletek, hanem bárhol, Erdélyben is. Sokat látott szakemberek, de frissen bimbódzó fiatal kezdeményezések is bemutatkoznak az idei EFIKOT-on, Szatmárnémeti egy frissen felújított épületében, az Iparosotthonban.

EFIKOT 2016

Kik is fognak előadni az idén?
Íme egy kis ízelítő:

 

Magyarországról érkezik hozzánk Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár; Kuti Géza, online kutatási szakértő, a MédiaQ Piackutató Kft. tulajdonosa és vezetője; a Design Terminál magyarországi ügynökség képviselője. Előadónk lesz LiebMihály, az Autonet vezetője és tulajdonosa; Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE Kommunikáció-, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője; SzécsiKálmán, a Raiffeisen Bank Románia regionális igazgatója; Butka Gergő, vállalkozó és helyi tanácsos; Karádi Katalin, az MSG Systems Románia, pénzügyi igazgatója és még sokan mások.

Itt regiszrálhatsz az eseményre: http://efikot.rif.ro/regisztracio/

Szakmai jegyet a helyszínen még vásárolhatsz! 

Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben! Szatmárnémetiben az EFIKOT

Az EFIKOTErdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója -, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság ifjúsági frakciójának (RIF) évente megrendezésre kerülő, ugyanakkor Erdély legnagyobb magyar nyelvű fiatal közgazdász találkozója, ahova 20 előadó-meghívottat, illetve 200 résztvevőt várnak a szervezők. Idén Szatmárnémetibe, április 8-10 között várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a személyes pénzügyek, karrier, értékesítés és next generation világa iránt.

A regisztráció elindult, február 29-ig lehet kedvezményes Early Bird jeggyel regisztrálni!

Részletek itt: http://efikot.rif.ro/regisztracio/

EFIKOT 2016

A konferencia jelmondata – Gondolkodj nagyban, cselekedj helyben! – is arról árulkodik, hogy kiknek is szól ez az esemény. Az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők – magyarországi, vajdasági, kárpátaljai és felvidéki fiatal magyar közgazdászok egyaránt rendszeres látogatók, így remek lehetőség nyílik a kapcsolatépítésre, a tudományos és üzleti tapasztalatcserére.

Az esemény leírása és más részletek: http://efikot.rif.ro/