Rss

A RIF 2016-os évzáró vacsorája

December 10-én este került sor a RIF évzáró vacsorájára a Bulgakov Cafe Irodalmi Kávéház emeleti termében. Az ünnepi vacsorán a RIF tagság az RMKT-val közösen zárta a 2016-os évet.

RIF-EVZARO-2016

A pohárköszöntőt követően, Erős Lóránt RIF elnök a 2016-os évről mesélt, beszámolt az idei év tevékenységeiről, sikereiről illetve szervezet jelenlegi helyzetéről. Ugyanakkor fölhívta a résztvevők figyelmét a RIF következő nagy rendezvényére, a XVI. Erdélyi Fiatal Közgazdászok Találkozójára, amely 2017. Március 24-26. között lesz Székelyudvarhelyen. Témája pedig a Kék és Zöld gazdaság lesz.

A beszámolót követően megköszönte az aktív tagságnak a támogatást, az áldozatos és igényes munkát. Volt amit megköszönni!

Közgyűlést tartott a RIF!

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöksége 2016. június 25-ére tűzte ki az országos RMKT szervezetének tisztújító és alapszabályzat-értelmező Küldöttközgyűlését.

Ennek értelmében az RMKT Ijúsági Frakciója (RIF) Küldöttnevesítő közgyűlését június 13-án (Hétfő) 19:00 – 21:00 között tartotta meg.

Első körben a RIF elnöke, Erős Lóránt, mutatta be a szervezet eddigi tevékenységét, pénzügyi helyzetét, illetve jövőbeli terveit. Elmondta, hogy az elmúlt egy év alatt a RIF 13 sikeres, saját rendezvényt tudhat maga mögött, amelyen szép számban voltak résztvevők. Ősszel a legsikeresebbnek a Kudarckonferencia bizonyult, hiszen ezzel a rendezvénnyel próbálták emberarcúvá tenni a közgazdaságtan és a vállalkozások világát, hogy azoknak is érthető legyen, és vonzó, akik nem jártasak ezeken a területeken. 2016-ban a legnagyobb és legsikeresebb projekt a tavasszal megrendezésre kerülő a XV. EFIKOT volt.

RIF kozgyules 2016

Néhány szóban elmondta, hogy a közeljövőben szabadidős programokat is fognak szervezni, melyeknek célja, hogy a tagok, illetve az érdeklődők kapcsolatba lépjenek egymással, beszélgessenek lazább környezetben is. Ősztől pedig nyelvkurzust is terveznek indítani, valamint a validálási szakaszban levő mentorprogramot is elkezdik, amellyel a fiatalok fejlődését, tanítását szeretnék segíteni.

A bemutatót követően 2 fontos projekt került terítékre. Szőcs Endre RMKT tag beszélt a CTP programról, annak lehetőségeiről. Ezt követően pedig a Thinkonomy is bemutatásra került, Kovács Bálint által, aki a projekt egyik alapító tagja. Beszélt az elmúlt egy évben sikeresen véghezvitt tervekről illetve a jövőbeli célokról. Bemutatta a projekt új arculatát a jelenlegi csapatot valamint beszélt a szakmai videósorozatok készítéséről amire a következő években nagy hangsúlyt terveznek fektetni.

RIF kozgyules 2016

A gyűlés következő napirendi pontja, a következő alelnök megszavazása volt, az előző alelnök lemondása következtében. A bizottság egyhangúan megszavazta Bándy Immánuel, RIF tagot, mint a szervezet új alelnökét, aki előtte bemutatta eddigi tevékenységét és jövőbeli terveit.

Utolsó napirendi pontként megtörtént a küldöttek nevesítése az RMKT tisztújító és alapszabályzat-értelmező Küldöttközgyűlésére. 8 küldöttet és 4 póttagot választott meg a közgyűlés, akik majd képviselni fogják a RIF-et.

A közgyűlés végeztével, a tagok egy kötetlen beszélgetésen, ismerkedésen vettek részt, a The Office Wine Bar-ban.

A közgyűlésen bemutatott beszámolót itt tekinthetitek meg.

Fontos felhívás a RIF tagok számára!

Kedves RIF tagok!

Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) elnöksége 2016. június 25-ére tűzte ki az országos RMKT szervezetének tisztújító és alapszabályzat-értelmező Küldöttközgyűlését.

Ennek értelmében az RMKT Ijúsági Frakciója (RIF) meg kell tartania a Területi közgyűlését.

Hosszas tanakodás és konzultálás után a RIF elnöksége úgy döntött, hogy Küldöttnevesítő közgyűlését június 13-án (hétfőn) 19:00 – 20:30 között fogja megtartani. Helyszín: RMKT székház, Kolozsvár.

FONTOS: Bekő Levente RIF alelnök pozíciója megürül, ahová bármelyik RIF tagot jelölheted, vagy akár saját magadat is. A jelentkezésed egy rövid bemutatkozó elküldésével a rif@rmkt.ro email címen jelezd Június 10. este 21 óráig (nincsenek formai követelmények) A 2015-ös őszi közgyűlésen, csupán egy szavazaton múlt, hogy Bándy Immánuel is alelnök lehessen, így az elnökség őt javasolja az esetleges többi jelölt mellé. Ezt természetesen a közgyűlésen szavazásra bocsájtjuk.

Napirendi pontok: 

• A RIF éves beszámolója – Erős Lóránt, RIF elnök

• Az elnökségi pozícióra jelentkezett személyek bemutatkozása

• Az új elnöjkségi tag megszavazása

• Az alapszabályzat módosítására vonatkozó javaslatok megbeszélése és megszavazása

• Küldöttek nevesítése az RMKT Küldöttközgyűlésére

Kérünk minden RIF tagot, akinek érvényes a tagsága, hogy vegyen részt a közgyűlésen és éljen a szavazati lehetőségével. A jövő RMKT-ja és RIF-je a mi kezünkben van!

Kérjük jelenlétedet regisztrációval jelezd az alábbi linken: https://www.eventbrite.com/e/rif-kozgyules-tickets-25694832937

Ugyanakkor emlékeztetjük azon tagjainkat, akiknek lejárt a tagságuk, hogy tagságdíjukat rendezhetik a közgyűlés előtt az RMKT irodában (Aurel Suciu 12/2) vagy banki átutalással.

A RIF tagságról bővebben a www.rif.ro oldalon olvashattok.

Tisztelettel:

Erős Lóránt

U.i. Az országos RMKT közgyűlés delegálásának feltétele a jelenlegi alapszabályzat V. Fejezetének 15–22 cikkelyei értelmében:

Az országos RMKT Küldöttközgyűlési rendelkezései:

24. cikkely:

A küldöttközgyűlés a társaság legfőbb döntéshozó szerve, melyen az R.M.K.T. valamennyi helyi szervezete taglétszámának megfelelő arányokban képviselteti magát. A küldöttek számát azon cselekvő tagok létszámának alapján határozzák meg, akik illetve, amelyek tagsági díjukat naprakészen befizették. A képviseleti arány 1 az 5-höz, azaz minden ötödik tag a nyilvántartott és tagsági díjukat napra kifizetett tagság köréből küldött minősítést nyer. Az öt tagnál kisebb szervezetek, valamint a nagyobb szervezetek is, az ötös csoportnál kisebb töredékre, jogosultak további egy küldöttet jelölni.

Minden küldött csak egy szavazattal bír, beleértve a jogi személyiséggel bíró tag küldöttjét is. A küldöttközgyűlésen csak a küldötteknek van szavazati joguk, az elnökség és a felügyelő bizottság tagjai – amennyiben nem küldöttek – csak tanácskozási joggal vehetnek részt. A küldöttközgyűlések nyilvánosak.”