Rss

Mikó Óvoda, avagy Multikulturális Innovatív Kíváncsi Óvodások

A novemberi M&M Klub meghívottja Mikó Zsuzsanna volt, aki a kolozsvári Mikó Óvoda megálmodója és alapítója.

Bemelegítésként elmesélte, hogy nem ment minden olyan könnyen, mint ahogy azt gondolnánk. Sok időt és energiát felvett az engedélyek beszerzése, a megfelelő hely megtalálása. Azt viszont hozzátette, hogy nagy előnyt jelentett számára, hogy már volt tapasztalata ezen a téren, mert néhány éve az Unitárius Óvodát is ő hozta létre többedmagával.

Zsuzsannától megtudtuk, hogy egy rendhagyó óvodáról van szó, ami megfelel a standardoknak, de mégis más, mint egy állami intézmény. Legfőbb céljuk, hogy az óvodások játszva, kreatív módon fejlődjenek, tanuljanak. Kis csoportokban dolgoznak, hogy minden gyermekre megfelelő időt tudjanak fordítani. Sok időt töltenek a szabadban, valamint játszva tanulnak idegen nyelveket.

Végezetül elmondta, mennyire fontos, hogy tisztában legyünk a céljainkkal, mert minden egyes akadályt le lehet küzdeni, csak kitartás kell hozzá. Az előadás végén nagyon sok kérdést intéztek hozzá a résztvevők, akik közül többen is friss anyukák, vagy apukák voltak.

Egy hangulatos beszélgetés tanúi lehettünk, amelyet erdélyi borok kóstolása követett.